Jegyzőkönyv (2012.03.19.)
Jegyzőkönyv (2010.03.24.)
NAV kérdések és válaszok
NAV tájékoztató (2011.03.03.)

SZTNH – DIRECT-LINE KFT. – Levélváltás 1
SZTNH – DIRECT-LINE KFT. – Levélváltás 2
SZTNH – DIRECT-LINE KFT. – Levélváltás 3

A Nemzeti Adó és Vámhivatal, valamint a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala által elkövetett hibák a kutatás-fejlesztési tevékenységek megítélése során

I. Bemutatkozás, előzmények

A Direct-Line Kft. 1991-ben alakult, ma már elsősorban kutatás-fejlesztéssel foglalkozó, teljes mértékben magyar tulajdonú vállalat. A cég megalakulása óta foglalkozik kutatás-fejlesztési tevékenységgel, 2006-ot követően jellemzően nagyvállalati szereplők megrendelésére is. Főbb kutatási területeinkről és a Nemzetgazdasági Minisztérium fővédnökségével rendezett innovációs konferenciáinkról honlapunkon található bővebb információ.

Eredményeinket számos hazai és nemzetközi elismerés jelzi, ezek közül kiemelkedőnek tekintjük a három hazai műszaki egyetem ajánlására 2012-ben cégünknek ítélt Kármán Tódor-díjat, de elismerésként tekintünk arra is, hogy a Budapesti Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Karának kihelyezett Termék- és technológia fejlesztő laboratóriuma vállalatunk központjában működik. Az innováció ügyében végzett közéleti tevékenységünk eredményeként meghívást kaptunk a nemzetgazdasági miniszter által alapított Innovációs Tanácsadó Testület tagjai közé is.

A Kutatási és Technológiai Innovációs Alapról szóló 2003. évi XC. törvény, valamint a kutatás-fejlesztésről és a technológiai innovációról szóló 2004. évi CXXXIV. törvény 2011. végéig lehetővé tették a vállalatok számára, hogy innovációs járulékukat saját döntésük értelmében használhassák fel kutatás-fejlesztési tevékenység finanszírozására. Cégünk tudomásunk szerint Magyarországon elsőként alkalmazta azt a modellt, hogy innovációs járulék fogadására jogosult fővállalkozóival „meghirdette” kutatás-fejlesztési témáit, melyekhez a megrendelők csatlakozhattak. Ilyen módon az egyes projektek több megrendelő közös finanszírozásában, folyamatosan zajlottak, s az eredmények messze meghaladták az egyes megrendelők anyagi lehetőségei által külön-külön elérhető szintet (az alkalmazott modellről bővebben itt tájékozódhat: Ars poetica)

II. A Nemzeti Adó és Vámhivatal ellenőrzési eljárása

2011. óta, a vonatkozó jogszabályok módosítása értelmében a vállalatok nem dönthetnek az innovációs járulékuk felhasználásáról, azt adók módjára kötelesek befizetni a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapba. Ezzel párhuzamosan a Nemzeti Adó és Vámhivatal intenzív, átfogó ellenőrzéseket végez az innovációs járulék korábbi felhasználásával kapcsolatban, mely ellenőrzésbe – a 2004. évi CXXXIV. törvény 2011-ben történt módosításának értelmében – szakértőként a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalát is bevonhatja.

A Nemzeti Adó és Vámhivatal ellenőrzései során megítélésünk szerint számos esetben került sor az innovációs járulékukat felhasználó vállalatok megalapozatlanul történő elmarasztalására, büntetés kiszabására. Az egyes eljárások kísértetiesen hasonlítanak egymásra, s szinte mindegyikben ugyanazok a téves, sok esetben rosszindulatú megállapítások képezik a határozatok alapját. A tévedések jellemzően három csoportba sorolhatók: jogi természetű-, kutatás-fejlesztési természetű-, valamint az adott szakterület szakmai természetű tévedéseire.

II.1. Jogi természetű problémák

1.) A Nemzeti Adó és Vámhivatal alaptalanul marasztalja el az adózókat kutatás-fejlesztési tevékenység minősítése miatt azokban az esetekben, amikor adózók más szervezettől megrendelt kutatás-fejlesztési tevékenységet finanszíroztak innovációs járulékuk terhére.

A Kutatási és Technológiai Innovációs Alapról szóló 2003. évi XC. törvény 2011. évi módosítása előtt lehetővé tette, hogy az innovációs járulék fizetésére kötelezett vállalatok járulékukat saját döntésük értelmében használhassák fel. Ennek megfelelően fordíthatták saját kutatás-fejlesztési tevékenység finanszírozására, vagy más, erre feljogosított szervezettől történő kutatás-fejlesztési tevékenység megrendelésére is. Utóbbira a legtöbb esetben jellemzően azért került sor, mert a járulékfizetésre kötelezett cég sem szakértelemmel, sem infrastruktúrával nem rendelkezett az ilyen tevékenységhez.

Meglepetéssel kellett értesülnünk arról, hogy ügyfeleink egy részét arra hivatkozással bírságolta meg az adóhatóság, hogy a cégünk által részére végzett munka nem tekinthető kutatás-fejlesztési tevékenységnek. Ez annál is inkább váratlan és érthetetlen hír volt számunkra, mert nálunk erre vonatkozóan semmiféle vizsgálat nem zajlott, a kutatás-fejlesztési tevékenység vizsgálatára és megítélésére kompetens szereplővel még csak találkozni sem volt alkalmunk. Ugyanakkor azok a „kifogások”, amelyeket adóhatóság emelt, szakmailag értékelhetetlenek. Amennyiben azonban feltételezzük, hogy adóhatóságnak cégünk munkájával kapcsolatos minősítése helytálló is volna, megítélésünk szerint jogi szempontból akkor sem elfogadható ügyfeleink megbüntetése a kutatás-fejlesztési munka nem megfelelőségére hivatkozással.

Az Európai Unió Bíróságának vonatkozó döntése (az Európa Tanács 2006/112/EK irányelve alapján Európai Unió Bíróságának C-80/11. számú ügyében hozott ítélete) szerint a megrendelést jóhiszeműen feladó vállalatok nem tehetőek felelőssé a feléjük teljesítő szállítók nem megfelelő tevékenysége miatt. Az irányelv és az ez alapján született döntés ugyan a hozzáadott értékadókról szól, de a joggyakorlatban ismert „analogia juris” alkalmazásával az innovációs járulék kedvezmény igénybevételére vonatkozóan is jól felhasználható. Azok a vállalatok, amelyek a jogszabályban meghatározott szervezettől rendeltek meg kutatás-fejlesztési tevékenységet, a más vonatkozó jogszabályokban megfogalmazott formai- és tartalmi követelményeknek megfelelő szerződést kötöttek, s a tevékenységgel kapcsolatban kiállítottak teljesítésigazolást, valamint befogadtak számlát, valamennyi jogszabályi kötelezettségüket teljesítették. Amennyiben egy utólagos vizsgálat során az a megállapítás születik tehát, hogy a megrendelt kutatás-fejlesztési tevékenység a Hatóság értékítélete szerint nem minősül kutatás-fejlesztésnek, ezért a tevékenységet végzőt, s nem a megrendelőt kellene felelősségre vonni.

Mint az az ítéletből kiderül, az adóalany kizárólag abban az esetben marasztalható el, ha tudomása van arról, hogy adócsalási folyamatban vesz részt. Miután azonban erről szó sincs, s ilyet az adóhatóság sem állít, így a büntetés kiszabása számunkra egyértelműen jogellenesnek tűnik.

2.) A Nemzeti Adó és Vámhivatal a hatályos jogszabályokban megfogalmazottakon túli követelményeket támaszt az ellenőrzés alá vont adózókkal szemben.

A hatályos jogszabályok értelmében, amennyiben az adózó nem maga végezte a kutatás-fejlesztési tevékenységet, hanem megrendelte azt arra jogosított szervezettől, akkor az adózó által kötelezően elkészítendő és meghatározott ideig megőrzendő iratok a kutatás-fejlesztési tevékenység megrendeléséről szóló szerződés, annak mellékletei, a teljesítésigazolás és a számla, valamint az ezzel kapcsolatos egyéb számviteli bizonylatok. Minden további, a szakmai tartalom dokumentálására szolgáló irat (tanulmány, kutatási jelentés, stb.) megkövetelése a hatályos törvényeken túlmutató követelmény.

A jelenleg hatályos jogszabályok egyike sem tartalmaz előírásokat a kutatás-fejlesztési tevékenység szakmai szempontú dokumentálására, a dokumentum (jelentés, tanulmány, stb.) tartalmi- és formai követelményeire, valamint a megőrzésére vonatkozóan.

3.) A Nemzeti Adó és Vámhivatal az innovációs járulékkal összefüggésben lefolytatott vizsgálatai során nem tartja be a a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény előírásait.

A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 2. § (3) bekezdés értelmében: „A közigazgatási hatóság az eljárás során az érintett ügyre vonatkozó tényeket veszi figyelembe, minden bizonyítékot súlyának megfelelően értékel, döntését valósághű tényállásra alapozza.”. Szintén e törvény 89. §. kimondja: „A hatósági ellenőrzés eszközei:

a) adatszolgáltatás, iratbemutatás és egyéb tájékoztatás kérésével megvalósuló ellenőrzés,
b) helyszíni ellenőrzés, vagy
c) ha jogszabály lehetővé teszi, a helyszínre vagy a hatósági nyilvántartáshoz telepített, illetve a folyamatba beépített ellenőrző rendszerből történő táv-adatszolgáltatás útján történő ellenőrzés.”

A Nemzeti Adó és Vámhivatal, valamint az eljárásban esetenként szakértőként résztvevő Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala kizárólag „tanulmányok” (tanulmánynak nevez minden publikációs formát) vizsgálata alapján foglal állást kutatás-fejlesztési tevékenység kérdésében, s nem él a hatósági ellenőrzés további eszközeivel, így nem értékelheti kellő súllyal az egyes bizonyítékokat. Sarkosan fogalmazva: az adóhatóság nem azt, nem ott és nem úgy vizsgálja, ahogyan a megrendelt kutatás-fejlesztési tevékenység természetéből fakadóan kellene.

4.) A Nemzeti Adó és Vámhivatal nem a kutatás-fejlesztési tevékenység vizsgálata, hanem annak marginális részeként készített „tanulmány” alapján hozza meg döntését.

A kutatás-fejlesztésről és a technológiai innovációról szóló 2004. évi CXXXIV. törvény a kutatás-fejlesztési tevékenységet definiálja és szabályozza. A törvény értelmében a kutatás-fejlesztési tevékenység felöleli az alapkutatást, az alkalmazott kutatást és a kísérleti fejlesztést. Ezek mindegyike számos munkafolyamatot foglal magába, melyek egy része írásba is foglalható, más része – természeténél fogva, vagy éppen titoktartási kötelezettség miatt – nem dokumentálható.

Noha a kutatás-fejlesztésről és a technológiai innovációról szóló 2004. évi CXXXIV. törvény 30/G. § (4) bekezdése (hatályos: 2013. X. 25-től!) kimondja: „Az (1) és a (3) bekezdés szerinti eljárásban a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a feltett kérdések és benyújtott iratok alapján alakítja ki a szakértői véleményt, a tények megállapítására nem végez külön bizonyítást és nem tart helyszíni szemlét.”, ez nem vonatkozhat a Nemzeti Adó és Vámhivatal teljes eljárására. Az Adóhatóság bizonyítási eljárásában a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala által adott szakvélemény csak egy a számos lehetséges vizsgálati eredmény közül, ráadásul az előző pontban megfogalmazottak értelmében olyan dokumentumokon alapul, melyekre nézve nincs jogszabályi kötelezettsége az adózónak, így rendkívül korlátozottan lehet csak érvényes.

A fent hivatkozott törvény egyébként az előzetes minősítési eljárás rendjével összefüggésben született, az utólagos minősítésre vonatkozóan részletszabályozást a 2013. október 25. előtti időszakra vonatkoztatva nem tartalmazott.

A kutatás-fejlesztési tevékenység a világon mindenütt bizalmi tevékenység, ennek megfelelően a dokumentálására (vagy éppen annak tilalmára) minden esetben egyedi megállapodások vonatkoznak. Ha készül is bármilyen dokumentum, az a teljes kutatás-fejlesztési tevékenységnek elhanyagolható, néhány százalékban meghatározható része. Az ilyen kutatói- és kutatási jelentésekre, vagy éppen tanulmányokra nem lehet alapozni a teljes kutatás-fejlesztési tevékenység megítélését.

5.) A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala nem az igazságügyi szakértői tevékenységről szóló 2005. évi XLVII. törvény alapján készíti el szakvéleményét.

A kutatás-fejlesztésről és a technológiai innovációról szóló 2004. évi CXXXIV. törvény 30/G. § (1) bekezdése kimondja „Az adóhatóság az ellenőrzése során – az adózás rendjéről szóló törvény rendelkezései alapján – szakértőként megkeresheti a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalát.” Az igazságügyi szakértői tevékenységről szóló 2005. évi XLVII. törvény 2. § (5) bekezdése értelmében „A külön jogszabályban meghatározott szervezet kirendelése esetén a szervezet, valamint az annak nevében eljáró szakértő jogaira és kötelezettségeire e törvény rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.”

Az igazságügyi szakértői tevékenységről szóló 2005. évi XLVII. törvény 16. § (4) bekezdése kimondja: „Az igazságügyi szakértő az írásbeli szakvéleményt aláírásával köteles ellátni, és köteles azon feltüntetni a nyilvántartási számát. A szakvéleményt az igazságügyi szakértő ellátja bélyegzőjével is.” A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala szakvéleményei az általunk ismert egyetlen esetben sem tartalmazták a szakvéleményt készítő szakértő nevét sem. Az ilyen szakvélemények alapján büntetett vállalatok tehát meg sem ismerhették a szakértőt, így nem állhatott módjukban kifogást emelni annak személye ellen, illetve meggyőződni az adott szakterületre vonatkozó szakértelméről (SZTNH szakvélemény).

6.) A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a kutatás-fejlesztési projektek előzetes minősítési eljárása során még többnyire helyesen értelmezi a kutatás-fejlesztési tevékenységet szabályozó törvényt, de a Nemzeti Adó és Vámhivatal által felkért utólagos értékelések során már másként értelmezi ugyanazt.

A kutatás-fejlesztésről és a technológiai innovációról szóló 2004. évi CXXXIV. törvény értelmében a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának hatásköre 2012. január 1-jei hatállyal kibővült a kutatás-fejlesztési tevékenység minősítésére vonatkozó feladatkörrel. Az eljárás keretében a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala arról nyilatkozik, hogy az ügyfél által benyújtott dokumentáció alapján a – kérelem benyújtását követően megvalósítandó – projekt vagy projektrész kutatás-fejlesztési tevékenységnek minősül-e. A Hivatal által jogerős határozatban kutatás-fejlesztési tevékenységnek minősített projektet más hatóságnak is ilyennek kell tekintenie.

Az előzetes minősítési eljárás bevezetésével a jogszabály alkotói egyértelművé tették: egy tevékenység kutatás-fejlesztési szempontból történő megítélése lehetséges magának a tevékenységnek a megkezdése előtt, kizárólag annak célja ismeretében. Ha ez így van, jogos kérdésként merül fel, hogy korábban az adóhivatal ügyfél állásfoglalás kérésre rendre miért azt a választ adta, hogy előzetesen ez nem állapítható meg. Hasonlóképpen jogos kérdés, hogy a Hivatal a kutatás-fejlesztésről és a technológiai innovációról szóló 2004. évi CXXXIV. törvény 30/G. §-ban meghatározott eljárás során miért nem ugyanezt a metódust követi, nevezetesen miért nem az egyes vizsgált projektek céljai alapján dönti el azok kutatás-fejlesztési mivoltát?

Az előzetes minősítés érdekében készült egy formanyomtatvány, amelyet a kérelmező kitölt, s amelyet a Hivatal a kiadott útmutatóban szereplő szempontok alapján elbírál. Ezzel szemben az utólagos minősítések esetében a Hivatal egy olyan dokumentum alapján bírál el egy általa meg sem ismert tevékenységet, amely dokumentációnak az elkészítése évekkel korábban megtörtént, s amelynek elkészítésére korábban semmiféle előírás nem is volt. Az utólagos elbírálás szempontjai sehol nincsenek írásba foglalva.

Megjegyzendő ugyanakkor az is, hogy a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala esetenként az előzetes minősítési eljárások során is tévesen értelmezi a kutatás-fejlesztés fogalmát. Ennek igazolására szolgál az a három cikk is, amely feldolgozza egy ilyen eljárás tanulságait (1. cikk, 2. cikk, 3. cikk).

II.2. Kutatás-fejlesztési természetű problémák

1.) A kutatás-fejlesztési tevékenység esetében nincs eredménykötelem.

Az előző pontban tárgyaltaknak megfelelően az utólagos vizsgálatok számos elmarasztaló határozatának indoklásában olvasható, hogy a kutatás-fejlesztési tevékenység nem hozott új eredményeket, eljárásokat, módszereket, ezért a tevékenység nem minősül kutatás-fejlesztésnek. Ezt a helytelen szemléletet nem csak a határozataiban, hanem a honlapján is hirdeti az adóhatóság (erről részletesebben itt olvashat).

Meg kell jegyeznünk, hogy valóban igen kiváló helyzet volna az, ha minden innovációs járulékból finanszírozott kutatás-fejlesztési projekt új tudományos eredménnyel zárulhatna, s erre garancia volna vállalható. Az az adóhatósági megállapítás, miszerint a kutatás-fejlesztés csak a sikeres befejezést követően minősíthető kutatás-fejlesztési tevékenységnek, ellentmond az ennek lényegét jelentő bizonytalanságnak. Számunkra ebben a kérdésben az a leginkább érthetetlen elem, hogy adóhatóság a vonatkozó törvényeket ennyire félreértelmezheti.

A kutatás-fejlesztésről és a technológiai innovációról szóló 2004. évi CXXXIV. törvény 4. § rögzíti a kutatás-fejlesztés fogalmát. Eszerint:
„1. a) alapkutatás: kísérleti vagy elméleti munka, amelyet elsősorban a jelenségek vagy megfigyelhető tények hátterével kapcsolatos új ismeretek megszerzésének érdekében folytatnak, anélkül, hogy kilátásba helyeznék azok gyakorlati alkalmazását vagy felhasználását;
b) alkalmazott kutatás: tervezett kutatás vagy kritikus vizsgálat, amelynek célja új ismeretek és szakértelem megszerzése új termékek, eljárások vagy szolgáltatások kifejlesztéséhez, vagy a létező termékek, eljárások vagy szolgáltatások jelentős mértékű fejlesztésének elősegítéséhez. Magában foglalja az alkalmazott kutatáshoz – különösen a generikus technológiák ellenőrzéséhez – szükséges komplex rendszerek összetevőinek létrehozását is, a prototípusok kivételével;
c) kísérleti fejlesztés: a meglévő tudományos, technológiai, üzleti és egyéb, vonatkozó ismeretek és szakértelem megszerzése, összesítése, megosztása és felhasználása új, módosított vagy javított termékek, eljárások vagy szolgáltatások terveinek és szabályainak létrehozása vagy megtervezése céljából. Kísérleti fejlesztésnek minősülhetnek:
ca) az új termékek, eljárások és szolgáltatások fogalmi meghatározását, megtervezését és dokumentálását célzó tevékenységek;
cb) olyan tevékenységek melyek magukban foglalják tervezetek, tervrajzok, tervek és egyéb dokumentációk előállítását is, feltéve, hogy azokat nem kereskedelmi felhasználásra szánják;
cc) a kereskedelmi felhasználásra nem kerülő prototípusok elkészítése;
cd) a kereskedelmileg felhasználható prototípusok és kísérleti projektek kifejlesztése abban az esetben, ha a prototípus szükségszerűen maga a kereskedelmi végtermék, és előállítása túlságosan költséges ahhoz, hogy az kizárólag demonstrációs és hitelesítési céllal történjen;
ce) a termékek, eljárások és szolgáltatások kísérleti gyártása és tesztelése, feltéve hogy azokat nem lehet felhasználni vagy átalakítani úgy, hogy azok ipari alkalmazásokban vagy kereskedelmileg hasznosíthatóak legyenek.
A kísérleti fejlesztésbe még akkor sem tartoznak bele azok a szokásos, időszakos vagy rutinszerű változtatások, amelyeket termékeken, gyártósorokon, előállítási eljárásokon, létező szolgáltatásokon és egyéb folyamatban lévő műveleteken végeznek, ha e változtatások fejlesztésnek minősülnek, illetve ha e változtatások az adott termék, eljárás, folyamat vagy szolgáltatás fejlődését is eredményezik;
d) kutatás-fejlesztés: magában foglalja az alapkutatást, az alkalmazott kutatást és a kísérleti fejlesztést;”

Jól látható, hogy a törvény a kutatás-fejlesztési tevékenységet annak célja és nem eredménye alapján határozza meg. Ezt támasztja alá egyébként a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 412. § (1) bekezdése: „Kutatási szerződés alapján a vállalkozó kutatómunka végzésére, a megrendelő pedig díj fizetésére köteles. A felek megállapodhatnak abban, hogy a díj a munka eredménytelen befejezése esetén is jár.”.

A kutatás-fejlesztési tevékenységet a magas kockázat jellemzi, azaz az esetek többségében a kutatás-fejlesztési tevékenység nem éri el a kitűzött célt, más szóval az eredménye az a megállapítás, hogy a kitűzött célok a választott módon, határidővel, körülmények között stb. nem elérhetők.

A fentiek értelmében tehát a kutatás-fejlesztési tevékenység megítélése szempontjából elsősorban a célok vizsgálata és értékelése, másodsorban a célok elérése érdekében alkalmazott módszer, személyi- és tárgyi infrastruktúra vizsgálata és értékelése vezethet eredményre. Ezt a tényt fejezi ki számos jó megfogalmazással az a bírói ítélet, amelyet az előző pontban is hivatkoztunk.

A magunk részéről azonban még inkább elfogadhatatlannak tartjuk azt hivatali mentalitást, hogy amennyiben a korábbi évek kutatás-fejlesztési munkája bemutatható eredménnyel zárult, ezt a minősítést végző hatóság nem kívánja megismerni, a kutatást végzők kérése ellenére a helyszíni vizsgálatot egyenesen szükségtelennek ítéli. A nagy számú vizsgálat alapján ma már kijelenthetjük, hogy az sem okoz ezekben a hivatali eljárásokban problémát, hogy azt a projektet, amelyet a kutatás-fejlesztést végző cégnél korábban már kutatás-fejlesztési munkának minősítettek, a megrendelőnél nem tekintik annak, s ezért büntetést szabnak ki rá.

2.) A kutatás-fejlesztési tevékenység nem tanulmány készítést jelent.

Mind a Nemzeti Adó és Vámhivatal, mind a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala részéről gyakran és következetesen előforduló hiba, hogy a kutatás-fejlesztési tevékenységet egy írásmű elkészítésével azonosítják. A példaként idézett Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala által készített szakvélemény 4. oldalán ez olvasható: „A rendelkezésre álló információk fentebb felsorolt hiányosságai miatt a D2 Innovációs Tanulmány tartalma, mint ténylegesen megvalósított tevékenységek dokumentálása nem felel meg az Innovációs tv. 4. §-ának 1.d) pontjában, illetve ezzel összhangban a KTIA tv. 12. §-ának b) pontjában foglalt előírásoknak.”

Mint azt a korábbiakban már megfogalmaztuk, a kutatás-fejlesztési tevékenységnek csak kis részét, mindössze néhány százalékát teszi ki a dokumentáció elkészítése, amely maga is rendkívül változatos lehet. Kizárólag a kutatás-fejlesztés megrendelője és végrehajtója közötti megállapodás szabályozza, hogy készüljön-e ilyen, ha igen, akkor a tevékenység mely részéről (kiindulási körülmények, vonatkozó tudásanyag összegzése, kutatási módszerek, kísérletek, vizsgálatok adatsorai, levont következtetések, stb.) és milyen formában. Rendkívül fontos lenne az adóhatósági vizsgálatok során is megkülönböztetni a tanulmányt, a kutatási jelentést, a kutatói jelentést és az egyéb írásműveket, hiszen a tudományos életben ezek eltérő jelentéstartalmához eltérő követelmények is társulnak.

A legtöbb esetben éppen a piaci előnyt is jelentő eredmények titkossága miatt nem készül teljes körű dokumentáció. Az elmondottakat a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény is megerősíti, melynek 412. § (3) bekezdése értelmében:
„A szerződéssel kapcsolatban rendelkezésre bocsátott, jogi oltalomban részesíthető szellemi alkotások tekintetében
a) ha a megrendelő a rendelkezés jogát kiköti, a vállalkozó a szellemi alkotást csak saját belső tevékenységéhez használhatja fel, nyilvánosságra nem hozhatja, harmadik személlyel nem közölheti; ilyen esetben a szellemi alkotással a megrendelő szabadon rendelkezik;
b) ha a megrendelő a rendelkezés jogát nem köti ki, a szellemi alkotást csak saját üzemi tevékenysége körében használhatja fel, nyilvánosságra nem hozhatja, harmadik személlyel nem közölheti; ilyen esetben a szellemi alkotással a vállalkozó szabadon rendelkezik.”

Közvetve kiolvasható ez a kutatás-fejlesztésről és a technológiai innovációról szóló 2004. évi CXXXIV. törvény 4. § (11) bekezdésének b) pontjából is, mely szerint: „szellemi alkotások: azok az alkotások, műszaki megoldások, amelyek alkalmasak arra, hogy iparjogvédelmi oltalom (szabadalom, használati mintaoltalom, növényfajta-oltalom, formatervezési mintaoltalom, topográfiaoltalom) tárgyát képezzék, vagy amelyek jogszabály erejénél fogva szerzői jogi védelem alatt állnak, ideértve azt is, amikor a hasznosítási célok, lehetőségek függvényében a megfelelő oltalom megszerzése helyett e megoldások titokban tartása célszerű.”

Fontos tehát leszögezni, hogy a törvények által is definiált és szabályozott kutatás-fejlesztési tevékenység nem azonos bármilyen írásmű elkészítésével. Írásmű készítése mindössze egy lehetőség, melyre nézve bármilyen követelményt a kutatás-fejlesztést megrendelő és az azt végrehajtó között kötött szerződés tartalmazhat. Ha készül is írásmű, akkor az mindössze töredéke a teljes kutatás-fejlesztési tevékenységnek, s a legtöbb esetben nem tartalmazza a teljes folyamat valamennyi mozzanatának leírását, következésképpen nem alkalmas a tevékenység kutatás-fejlesztési szempontú minősítésére.

II.3. Az egyes szakterületekre jellemző problémák

1.) A kutatás-fejlesztési tevékenység megítélése szakmai és kutatás-fejlesztési ismereteket követel.

A szakvéleményekben általában nagyon kevés szó esik magukról a szakmai kérdésekről. Amennyiben azonban ez megtörténik, egy szakember számára azonnal kiderül a szakértő azon a területen való felkészületlensége. Ahhoz ugyanis, hogy valaki kutatás-fejlesztési ügyekben elfogadható szakvéleményt tudjon adni, ahhoz mind a kutatás-fejlesztéshez, mind pedig az annak tárgyát képező szűkebb szakterületekhez értenie kellene. Nem ártana tehát, ha megfelelő végzettséggel, elméleti és gyakorlati ismeretekkel bírna. Sajnos minden jel arra mutat, hogy ezek a követelmények messze nem teljesültek a Nemzeti Adó és Vámhivatal, valamint a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal által lefolytatott eljárásokban. Ezt bizonyítja a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával informatikai tárgyú kutatás-fejlesztési tevékenységünk ügyében behivatkozott szakvélemény (1. levél), valamint további levélváltásunk (2. levél, 3. levél)

III. Összefoglalás

A fentiekben a rövidségre való törekvés jegyében csak a jéghegy csúcsát jelentő problémákat igyekeztünk csokorba gyűjteni. Az egyes pontokba foglalt sommás megállapítások mindegyike mögött számos olyan részletkérdés húzódik meg, amelyeket a megadott linkeken található írásokban bővebben is kifejtettünk. Amennyiben a fentiekkel kapcsolatban további kérdések merülnének fel, készséggel állunk rendelkezésére.

Szándékunk az, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy hogyan válhat az egyébként jó célokat megfogalmazó törvény rossz kezekben az innováció ellenségévé. Meggyőződésünk, hogy a rossz adóhatósági ellenőrzési gyakorlat nagyságrendekkel nagyobb károkat okozott az innovációnak, így a gazdaság fejlődésének a beszedett bírságoknál. Azok a cégek ugyanis, akiket ilyen és hasonló eljárások nyomán marasztaltak el, szinte biztosan nem fognak a jövőben kutatás-fejlesztési, innovációs megrendeléseket adni a kutatóhelyeknek. S miközben a politika hőn áhított célja a kutatás-fejlesztési ráfordítások GDP arányos 3%-ra történő emelése, leszakadásunk nem csökkenni, hanem növekedni fog.

Kérjük, amennyiben a fentiekkel kapcsolatban kérése, kérdése van, forduljon bizalommal a szerzőkhöz!

Dunaharaszti, 2014. január 24.

Dr. Reith János
Dr. Szántó Lajos
Keszthelyiné Horváth Erika
Dr. Kovács Zoltán