Konferenciák
Tisztelt Partnerünk!
Vállalatunk a tavalyi évben konferencia-sorozatot szervezett kutatás-fejlesztési eredményeink közzététele céljából. Örömmel tapasztaltuk, hogy a rendezvények mind több érdeklődőt vonzottak, s számos alkalommal telt ház előtt tarthattuk meg az előadásokat és konzultációkat.
Előadóink között köszönthettük többek között a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, az Innovációs Szövetség, valamint több hazai egyetem és vállalat előadóit.
Regisztrált partnereink számos hazai és külföldi nagyvállalat képviseletében látogattak meg bennünket. Két fejlesztésünk esetében referencia helyszíneken kerülhetett sor a konferencia lebonyolítására. Örömünkre szolgált, hogy a fejlesztéseinkkel a bennünket megbízó partnereink is elégedettek voltak.
A sikeres konferenciák arra késztetnek bennünket, hogy az idei évben is folytassuk ezeket a rendezvényeket. A szakmai információk megosztása mellett ezzel is fórumot kívánunk teremteni a kutatás-fejlesztésben érdekelt vállalatok és egyéb ágazati szereplők közötti találkozásokra. Bízunk abban, hogy 2013-ban is vendégeink között üdvözölhetjük az Önt és vállalatának képviselőit.
A további sikeres együttműködés reményében engedje meg, hogy ezúton ajánljuk előzetesen is figyelmébe a Direct-Line Kft. 2013. évben tervezett konferenciáit, amelyek tervezett időpontjait és témáit az alábbi linken találhatja meg: Konferencia program
Üdvözlettel:
Dr. Reith János
Dunaharaszti, 2012. január 3.