Innováció a tudomány felhasználásával

Az emberi társadalom történetét végignézve azt mondhatjuk, hogy megfigyelhető egy előre mutató folyamatos fejlődés, amelynek ma a jóléti társadalom valamely szintjére jutottunk el. Sokat hallani arról, hogy tudásalapú társadalmat építünk. Olyan társadalmat, amelyben a tudásnak meghatározó szerepe van, ahol az emberek boldogulása ettől függ.

A magam részéről némi gyanakvással és hitetlenséggel nézem ezt a folyamatot, A tudás ugyanis önmagában nem termelő erő. Ahogy a jól telepakolt szerszámos táska sem dolgozik magától, s nem garantálja a magas szintű megélhetést, úgy önmagában a tudás sem. A tudás is akkor érték, ha jól használjuk. Éppen ezért kijelenthető, hogy nem elégséges a tudásalapú társadalmat meghirdetni. Ehhez azt is szükséges hozzá tenni, hogy olyan tudást kell közvetíteni, aminek hasznosítására mind az egyén, mind pedig a társadalom szintjén reális esély is van. Ha a mai hazai viszonyokat ebből a szempontból megnézzük, nagyon rossz irányba haladunk annak ellenére, hogy a mai fiatal korosztályokban örvendetesen magas a felsőfokú végzettséget megszerzők aránya. A munkára nevelés, a munka társadalmi megbecsültsége messze elmarad a kívánatostól. Ebből adódóan a felsőfokú végzettséggel megszerzett tudás gyakran meg sem jelenik az elvégzett munka minőségében.

A világ minden országában hasonló gondokkal küzdenek mind a tudomány, mind pedig a gazdaság területén. A termékekben egyre nagyobb részarányt képvisel a hozzáadott érték, egyre többet költenek mind vállalati, mind pedig állami szinten kutatás- fejlesztésre.

A Frascati kézikönyv az OECD-tagországokban folyó K+F tevékenység statisztikai célú feldolgozása érdekében született meg, mára azonban már világszerte a K+F tárgyú felmérések szabványává is vált. Kiadásával az volt a cél, hogy rögzítse a különféle módszertani ajánlásokat és irányelveket, segítse a nemzeti innovációs rendszerekben a tudomány és a technológia szerepének jobb megértését. A kézikönyv definiálja a kutatás-fejlesztés fogalmát. A meghatározás szerint az innovatív kutatás- fejlesztés egy olyan módszeresen folytatott alkotó munkát jelent, amely a meglévő ismeretanyag bővítésére szolgál, valamint arra, hogy ezeket az ismereteket új alkalmazások kidolgozására használjuk fel. Itt ugyan nem kerül szóba, de másutt egyértelművé teszi, hogy tudományos ismereteket kell alatta érteni, s a módszertant illetően sem hagy kétséget afelől, hogy a tudomány eszköz tárát kell ezen ismeretek megszerzése során használni.

Az innováció legrövidebb és legfrappánsabb definíciójának talán az tekinthető, amely úgy fogalmaz, hogy az innováció a munkába állított tudás. Ebben a meghatározásban nem csupán a fogalom válik könnyen érthetővé, hanem a tudományhoz fűződő viszonya is kifejeződik. Az innovációra nem önmagáért, hanem nagyon fontos emberi célok elérése érdekében van szükség.

Mint minden definíció, a fentiek is számos kérdést hagynak nyitva. Például semmit nem mondanak arról, hogy az új tudományos eredményeknek, alkalmazásoknak milyen vonatkozásban és milyen mértében kell újnak lenniük. A kézikönyv ugyan még megkülönböztet alap- alkalmazott kutatást és kísérleti fejlesztést, bár a legújabb tudományos közvélemény által elfogadott nézet szerint ennek nincs túl sok értelme. Nem csak azért nincs, mert nem húzható éles határvonal az egyes tevékenységi formák közé, hanem azért sem, mert egy probléma megoldásában egyszerre merülnek fel az alap-, alkalmazott kutatás, illetve a kísérleti fejlesztés tárgykörébe utalható kérdések, amelyek súlyát, egymáshoz viszonyított arányát nem lehet egzakt módon meghatározni.

A tudomány támogatása érdekében több ország kormánya is adókedvezményben részesíti a kutatás- fejlesztés különböző formáit. Éppen ezért megkerülhetetlen kérdés annak megállapítása, hogy mi tekinthető minden kétséget kizáróan kutatás- fejlesztésnek, ki hivatott megfellebbezhetetlenül kimondani azt, hogy egy-egy innovatív célú projekt valóban annak minősül- e?

Ezzel a problémával sajnos sokkal gyakrabban találkozom az utóbbi években, mint korábban bármikor gondoltam volna. Az innovatív cégek felelős gazdasági, adminisztratív vezetői gyakran érzik úgy, hogy nekik feladatuk és kompetenciájuk eldönteni azt, hogy mi számít kutatás- fejlesztésnek, hiszen majd az adóellenőr is ugyanezt fogja tenni, amikor ellenőrzi a cégüket. Nagyon torz és elvont elképzelésekkel találkozni a mindennapokban a tudomány mibenlétét illetően. Minden szélsőség számba menő elképzeléshez volt szerencsém már.

Általánosan elterjedt az a hamis felfogás, miszerint a megfogalmazott probléma tárgya dönti el, hogy valami kutatás- fejlesztésnek minősül- e. Ezzel szemben azonban kijelenthetjük, hogy nem a probléma tárgya, hanem a kutatás megfogalmazott célja és a megválaszolására igénybe vett eszközök, módszerek együttesen segítenek ennek eldöntésében. Sajnos a tudósok körében is gyakran találkozni azzal a nézettel, hogy a tudomány már kielégítő, megfellebbezhetetlen választ adott egy- egy kérdésre. Ezek a kutatók megfeledkeznek arról, hogy az igazán nagy horderejű felfedezések többnyire olyankor születtek, amikor addig triviálisnak tartott igazságot kérdőjeleztek meg. Erre a leggyakrabban idézett példa: Euklidész 5., párhuzamossági axiómájának az elhagyásával egy egészen új világszemlélet jöhetett létre.

A kutatás- fejlesztés lényegének könnyebb megértéséhez tekintsünk egy szemléletes példát: Ha a vizsgálat tárgya a II. Világháború története, akkor az elvégzendő kutató munka természetét, színvonalát illetően semmit sem mondtunk. Hiszen a megfogalmazott probléma megoldáshoz alkalmazott történelmi ismeretanyag megfelelhet egy általános iskolás, egy középiskolás, egy történelem tanár, egy akadémikus tudásszintjének is. Mindeközben ráadásul semmiféle garancia nincs arra, hogy a magasabb ismeretanyaggal felvértezett tudós adekvátabb, hitelesebb választ fog találni egy-egy felvetett kérdésre. Általános érvénnyel kijelenthetjük tehát, hogy bármely kellően általános kutatási cél lehetővé teszi nagyon igényes tudományos munka elvégzését, óriási jelentőségű felfedezések megszületését. Nem a kutatás tárgya, hanem a megcélzott és a témameghatározás szerint elvégzett munka módszertana fogja eldönteni azt, hogy kutatás- fejlesztésről, vagy csupán rutin műveletekről beszélhetünk- e.

A Frascati kézikönyv a kutatás- fejlesztés fogalmára adott definíciója túlságosan általános, így nem igazán alkalmas egyértelmű ítélet alkotására, ezért egy pontosító meghatározást is találunk, ami a következőképpen néz ki:

„A K+F és a kapcsolódó tevékenységek elhatárolásának az az alapkritériuma, hogy a kérdéses K+F-ben fellelhető- e az újszerűség és valamely tudományos és/vagy műszaki bizonytalanság feloldásának számottevő eleme, azaz amikor valamely probléma megoldása nem azonnal nyilvánvaló egy olyan személy számára, aki az érintett területnek csak az alapvető tudományos ismeretanyagában és technikáiban jártas. „

Amennyiben tehát már nem célunk újdonság értékű problémákat megoldani, megválaszolatlan kérdéseket feltenni, magát a fejlesztési folyamatot lezártuk, akkor már nem is beszélhetünk kutatás- fejlesztésről. Ellenben, ha bármely szempontból nyitva hagyjuk a lehetőséget arra, hogy további felmerülő problémákat megoldjunk, változtatásokat eszközöljünk, kutatás- fejlesztés alapú innovációról beszélhetünk. Mint tudjuk, a kutatás- fejlesztés eredménye előre nem garantálható, hiszen éppen ez a bizonytalanság az egyik meghatározó jelentőségű ismérve.

Más megfogalmazásban tehát röviden azt mondhatjuk, hogy a tudományos kutatás ott kezdődik, ahol az átlagos tudású szakember ismeretanyaga befejeződik. A felsőoktatási gyakorlatot figyelembe véve egy-egy probléma diplomaterv szintű kimunkálása nem, de egy doktori dolgozat szintű megoldása már kutatás-fejlesztésnek minősül. Ez elvileg egyben azt is kellene jelentse, hogy az ilyen tevékenységet végző, de legalábbis az ilyen tevékenységet irányító személynek jártasságot tanúsító tudományos fokozattal kell rendelkeznie. Ebben a kijelentésben egyszerre több olyan elvárás is megfogalmazódik, amely a mai hazai viszonyok miatt számos okból nem teljesíthető. Sajnos az elmélet és a gyakorlat e tekintetben is igen távol esik egymástól.

Ha összehasonlítjuk a fejlett országok kutatás -fejlesztési gyakorlatát a hazaival, arra a meglepő eredményre juthatunk, hogy minél fejlettebb egy ország, annál szerényebb mértékű előrelépést jelentő kutatási célokat fogalmaz meg. Rögtön hozzá kell tegyük, hogy azt a kisebb célt általában sikerül is belátható időn belül elérnie. Ezzel szemben a hazai projekteket általában a nagy álom, kis eredmény jellemzi.

A természettudományok és a műszaki tudományok területén viszonylag kikristályosodott gyakorlat alakult ki a kutatás- fejlesztés menetének a lebonyolítására, az eredmények közvélemény elé tárására.

„A bölcsészjellegű tudományos kutatás módszere Magyarországon többnyire ad-hoc jellegű, egyetemenként sőt tanszékenként változik. Szempontjai a magyar szabványt alig veszik figyelembe. Jelen oktatási anyag a magyar szabvány figyelembevételével igyekszik támpontokat adni tudományos dolgozatok elkészítéséhez.”

A bölcsész jellegű tudományok módszertanát oktató tankönyvből másoltam ide ezt az idézetet. E két mondat kiválóan példázza a hazai helyzetet. Minden szó mögé igen fontos megállapítások tehetők.

A kutatás módszere ma Magyarországon többnyire ad-hoc jellegű, egyetemenként, sőt tanszékenként változik. Sajnos az értékelés arról nem szól, mi a helyzet az egyetemeken kívül lévő világban. Vélhetően ott sem sokkal jobb a helyzet.

Van ugyan szabvány több dologra is, de azokat nem szokás figyelembe venni. A hazai tudomány képviselői nem használják a saját előírásaikat.

Az oktatási anyag sem céloz meg túl sokat. Egyrészt ugyanis csak igyekszik támpontokat adni. De mihez is? Kizárólag a tudományos dolgozatok elkészítéséhez. Nem csoda tehát, ha a laikus kívülálló azt gondolja, hogy a kutatás- fejlesztés valójában nem más, mint egy tudományos dolgozat elkészítése.

A kutatás- fejlesztés utolsó szakaszában készül el a beszámoló, amelyben törekedni kell arra, hogy a megfogalmazott eredmények egymásra épüljenek, kapcsolódjanak más hasonló kutatások eredményeihez, azokkal valamifajta viszonyra mutassanak rá.

Sajnos ma Magyarországon a kutatás- fejlesztés egyetlen elismert végeredménye a dolgozat, a tanulmány, amelynek értékét oldalszámra szokás mérni. A kutatás mögött meghúzódó munka, a valódi teljesítmény, a hasznosulás lehetősége sokszor el is sikkad. Valószínűleg nem véletlenül. Az okok tudományos igényű keresése vélhetően egy még ennél is izgalmasabb elemzés témája lehetne.

Kétségtelen tény, hogy a világon mindenütt a tudomány vívmányai jobban érdeklik az embereket, mint a kutatási módszerek, amelyekkel azokat elérik.